Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2018. február 17. szombat    Mai névnap(ok): Donát, Egyed  
   
Ti is voltatok sellők
Elmer István


Elfogyott a cigarettám, le akartam ugrani a vasárnap is nyitva tartó üzletbe. Munka közben egyszer-egyszer rágyújtottam, nem túl gyakran, olykor inkább, amikor elakadtam a tervezéssel.
Hosszú a vasárnap, nyugodtan dolgozhatom. Bekapcsolom a zenegépet: görög muzsika, amolyan turistáknak való, két kazetta százhetven drachma, minden pavilonban kapható, a borítón az Akropolisz éjszakai fényben... Görögország, az elmúlt nyár... Soproni doktor, a barátom azt mondja, Görögország nélkül nem lehet élni. Idén is hív, utazzunk együtt, Korfu, Peloponnészosz. Nem megy, az új autó megvásárlása rengeteg pénzbe került, pedig... pedig milyen jó lenne ismét.
Pörög a kazetta, fölhangosítom a készüléket, egy idő után még így is halknak tartom, ismét csavarok a gombon, még mindig nem elég hangos.
Húzom a vonalakat a rajztáblán, szabályos, mértani alakzatok, ahogyan a megrendelés kívánja.
Ó, micsoda ostobaság! Ha mindenki láthatná a fehér tetejű görög házakat, ahogyan megbontják a teret, a bazilikák kereszthajóit, éreznék bőrükön a szúró-hasító napcsattanást, kinek jutna eszébe kockaházat megrendelni, ostoba, funkcionális építészetet művelni? Amikor a görög vidék égett földszagában, a kabócák vad csattogása közepette pár ezer év fantáziája rebben meg? És Hydra, ahol élni lenne jó, a tengerhabosra fújt vászon napernyők alatt: jeges kávét kortyolni, és a kikötő bejáratánál sellőt vagy valamilyen istent pillantani meg.
Elfogyott a cigarettám, odanyúlok, talán még lennie kell egynek, de nem, üresen morzsolódik össze kezemben a doboz. Leugrom az üzletbe, legfeljebb negyedóra kiesés, ennyit megengedhetek magamnak.
Zárva a lakásajtó. Hol a kulcs? Talán a tervezőasztal rendetlenségében veszett el? Vagy a konyhaasztalon felejtettem? Nem, nincs.

 
Csak ez a zene ne érjen véget! Athéni éjszaka, az Akropolisz alatt, akár füzér egy nő nyakán, körös-körül lampionokkal feldíszített vendéglők, az üzletek előtt karonfogva vonszolnak az árusok, nézzem meg a kínálatot, ha nem vásárolok is, de legalább nézzem meg, mennyi gyönyörűség, s olyan szemekkel bámulom a bóvli árut, mintha csoda tudja, miféle kincset tálalnának elém.
Az épületek lapos tetején, fönn a magasban gitár szól, talán éppen azt játsszák, amely most a kazettáról hangzik, kacajok, ephariszto-gyorsaságú és szenvedélyű szavak sötét szemöldökű férfiak szájából, és itt kell lennie valahol Aphroditénak is...
Nincs kulcs. Hát persze, feleségem zárta be az ajtót, mondtam: csukd rám, saját kulcscsomóm pedig a kocsiban maradt. Harmadik emelet, nincs hová indulnom, nincs kinek kiáltanom.
Ott, az Akropolisz tövében, ahol a kivilágított fellegvárban a késő esti órában már istenek lopódzkodnak, akár Hydra szigetén vagy Speces-en olyan épületet lehetne tervezni, amely magába foglalna mindent: ott a napbódulatból fölocsúdik a fantázia.
Ortodox templomok olvadt viasz-szaga. És ring, hullámzik a tenger, mint az örökkévalóság, a homályban, valahol odatúl sziget, a víz csillogó felszíne alatt sellők, csak azok lehetnek, az esti fény szikkasztva remeg, vonalak és ívek, formái víznek, levegőnek, égnek és földnek. Aphroditéknak és bárka-halászoknak, akik napkelte után futnak be a nyílt vízről az éjszakai polipvadászat után. Sötétruhás piaci öregasszonyok kántálása ívelődik - ó, ti is voltatok sellők, Nauszikák! - kecskék mekegnek Dokos lakatlan szigetén az elhagyott falu romjai között, az emberek elvándoroltak, amikor elapadt a kútban a víz, és kihajózom a zuhanó sziklafalhoz: vörös színben ázik-izzik, rettenetes hasadásával.
Hát érdemes volt! Eljutottam ide...
Érzem ujjaim hegyén a vonalakat, a térgörbületeket, a felíveléseket és lehasadásokat, magasságokat és mélységet, fényt és árnyékot, szenvedélyt és örökkévalóságot. Íme, az épület! Ezt kell megterveznem, egyszer végre-valahára, ezt az épületet: bazilikát, szerzeteseket, halászhálót, parti sziklához csapkodott polipot, hogy rostjai puhuljanak, sziklafal zuhanását, ólálkodó antik isteneket...
A rajztábla kusza vonalakkal tele. Nincs kulcsom, be vagyok zárva.
A melegben illóolajok puha érintése, egész testemmel nézem a követ, a szél kavarta, sarut lepő port, valahonnét szellő érkezik, de a part rekkenő mozdulatlanság.
Kazantzakisz tíz esztendőt kért az istentől, hogy befejezhesse munkáját. És az én időm?
Hátra vetem a fejem. Fölösleges rajzolni. Én magam vagyok az épület. Beleépülni a világ csodáiba, a kövekbe és a fákba, a tenger hullámaiba, a kabócák csapkodó dalába, az olajfák illatába...
Talán órák, napok, évek teltek el, mire megérkezett a családom. Kinyitották fogdám ajtaját: te szegény, sajnálkoztak. Nem féltél, nem unatkoztál? Nem, ingattam a fejem, és már nemigen akartam megszólalni.
Cikk nyomtatása
??ok list?a
Sola fidel
Tájanatómia?
Értelmiségi a síneken
Most
ATYÁM, ÖLTEM - Beszélgetés a hitről Rózsa - Flores Eduardo forradalmárral
Suomi földjén
Ez sem utolsó!
Csukom a szememet
Csodákra éhezve
Csipke - hidegben


Teljes cikklista >>>

 
Cikkeres?/font>
címszó
év
hónap