Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2018. február 17. szombat    Mai névnap(ok): Donát, Egyed  
   
AZ EZREDES- (A Magvető regénye, 9. rész)
Szalay Károly


Kardos néhány "persona non grata" írónak rendszeresen adott előleget, december elején pedig "fejpénzt", hogy gyerekeiknek karácsonyra vásárolhassanak. Egy alkalommal fültanúja voltam Aczél telefonüzenetének. Fruzsa jött be a szobába, és azt mondta: Aczél elvtárs üzeni, ne tessék utalni december elején Csoórinak, Csurkának, Konrád Györgynek, Eörsi Istvánnak. Nyilván rossz fát tettek a tűzre, nyilatkoztak vagy írtak valamit. Ebből én azt következtettem, hogy vagy Aczél utasítására utalgat, vagy Aczél tud ezekről az akciókról, s tartja értük a hátát. Rezzenetlen arccal ezt válaszolta: "Csurkát sajnálom. Ý a legnagyobb tehetség közöttük." Csoórit kedvelte, Konrád botránykönyvét, a Látogatót becsülte, Eörsit nem sokra taksálta.
Mintha ezt Eörsi érezte volna. A rendszerváltozás után írt valami fulmináns gyalázkodó cikket Kardos ellen, mire Hernádi a Kardos archívumból - özvegye, Tóth Anna jóvoltából - kiválasztott le leközölt a sajtóban egy dél-franciaországi levelezőlapot, amit Eörsi írt Kardosnak. Ott-tartózkodott ösztöndíjjal, s arra kérte bizalmas hangon és hálálkodva az eddigiekért Kardost, hogy utaljon ki családjának a szokott módon, mert ő szeretne még kint maradni. Gondolom, ez a dokumentum alátámasztja visszaemlékezésem hitelességét.
Apropo: Csurka, 1956, Kardos.
Minden szerdán vezetőségi értekezletet tartott Kardos. Ilyenkor még Aczél telefonját sem kapcsolta be Fruzsa. Egy szerda éppen október 23-ára esett, vagy fordítva. Tény, hogy Csurka rontott be, a kelleténél jobbkedvűen, benyitott Kardos szobájába, s kezében egy megkezdett konyakos üveg. Átnyújtotta Kardosnak, és azt mondta: Kardos elvtárs! Igyunk a forradalom emlékére!
Kardos átvette a konyakos üveget, meghúzta, és azt mondta: egészségedre, Pista! Majd körbeadta, és mindenki ivott belőle. Mire visszakerült Csurkához, üres volt.
Kardosnak roppant ambivalens volt a viszonya 1956-hoz. Ami érthető is. A Rákosi-rendszert gyűlölte, voltaképpen áldozata volt, a Kádár rendszerhez viszont ragaszkodnia kellett, hiszen egzisztenciális okokból sem volt más lehetősége. Gondolom, addig elfogadhatta a szabadságharcot, amíg az reformálni akart, vagyis megszabadulni a rákosizmustól és a sztáliniznmustól, hogy mennyire mehetett tovább? Nem is sejtem. Erre ki-ki vérmérséklete szerint következtethet az alábbi epizódból. 1981 körül Karinthy Ferenc a Sportuszodában lábteniszezett Szívós Istvánnal és Kárpáti Györggyel, majd átjött a Művész teniszpályájára. Beállt mellém párosjátékra, azután átmentünk egy szigetcsúcson horgonyzó szakszervezeti üdülő hajójára, ahol Tuborg sört lehetett kapni. Bazilides Zoltán kedvenc sörét. Akkor mesélte el a társaságnak Cini, hogy megírta a Budapesti tavasz testvérregényét, a Budapesti őszt, amely az 1956-os szabadságharcról szól. Nyugodtan mondhatta, hiszen a mi baráti körünkben senki sem akadt, aki ellenforradalomnak tartotta volna. Elpanaszolta, kézirata évek óta fekszik a Szépirodalmiban, noha Illés Endre legjobb barátja. Nem meri kiadni, fűhöz-fához futkos biztosítékot keresve, de a pártemberek sem igent, sem nemet nem mondanak. Másnap Dékán Ágihoz jött le Kardos valami miatt, s mondtam neki, ha már itt vagy, elmesélek valamit. Közbeszúrom, Kardos tisztelte Illést, becsülte a Szépirodalmit, de imádta ha gyávaságairól beszámolt valaki. Elmondtam hát a Cinitől hallotakat. - Szerezd meg a kéziratot azonnal. Kiadom. Most hívd föl telefonon! - És Kardos megvárta, amíg Cinit fölhívtam és beszéltem vele. Cini közölte, nincs otthon példánya. Ezért bement a Szépirodalmiba és elhozta a kéziratot. Kardos azonnal elvette tőlem, de már másnap visszaadta. - Ne lektoráld, szerkeszd.
Nem lehet róla azt mondani, hogy nem volt a gyors tettek embere. Persze jelentették Illés Endrének, hogy Karinthy elvitte a Budapesti ősz kéziratát, Illés fölhívta Aczélt, Aczél pedig Kardost. Ýrjöngve kérte tőle számon, hogyan került hozzá a kézirat? Kardos a szokott halksággal, magázva Aczélt (nem tudom, négyszemközt magázódtak-e, mások jelenlétében igen), azt válaszolta: Szalaytól. - Ki az a Szalay? - ordított vissza. - Ilyen nevet még nem hallottam. - Hát akkor forduljon hátra, s az üveges könyvszekrényben láthatja Szalay könyveit. De ha kissé megerőlteti memóriáját, arra is emlékezhet, hogy Szalay és hitvese járt maguknál családlátogatáson. Lányát, Annát tanította Szalayné, s a kötelező ellenőrzésen jártak maguknál, hogy megbizonyosodjon arról a tanító néni, rendben van-e a gyermek családi háttere.
Különös képessége volt, hogy irgalmatlan és azonnal, de finom iróniával tudott visszavágni. (A látogatás igaz volt, s becsültem Aczélban, hogy kiváló családapa, ott ült minden osztályfőnöki eligazítón, nem restellte ellenőrizni gyermekei előmenetelét, aminek meg is volt ez eredménye, mert szóbanforgó gyermeke nagyon szép szakmai karriert futott be. Erről azért tudok, mert két unokatestvérem is a zaklatott, nehézsorsú, lelencgyermek gondozója volt, az egyikről Vidor Miklós írta a Szökőár című regényét, a másiknak pedig beosztottja és tanítványa volt a szóbanforgó Anna. Már az is emberi értékeit bizonyítja, hogy apja révén ott volt előtte az egész világ, s ő a legnehezebb pedagógusi területet választotta.)
Visszatérve Kardosra és Aczélra. Kardos azt mondta: jó. Két hónap haladékot adok Illésnek, hogy kiadja a Budapesti őszt. Ha addig nem történik semmi, bizisten kiadom én, a maga akarata ellenére is.
Amit nem tudok. A Budapesti ősz ötvenhatos tárgya miatt akarta ekiadni sebtiben a regényt(Cini persze rokonszenvesen írt 56-ról) vagy azért, hogy ellenkezzék Illés Endrével?
A könyv néhány hónap múlva megjelent a Szépirodalminál.
Szász Imre Ménesi út című regénye is hosszú elfekvés után került át hozzánk a Szépirodalmitól. Nem ötvenhatról szólt, hanem az Eötvös kollégium szétveréséről, nevükön nevezve a negatív és pozitív szereplőket. (Hozzá kell fűznöm, hogy Imre regényében olyan figurák szerepeltek negatív felhanggal, akit később rokonszenvesek lettek, és olyan alakról, akit a kizártak között fordultak elő, a Kádár időkben félelmetes pártcerberusokká váltak.)
A politikai történés mellett húzódott a cselekményben egy erotikus szál is, a mit Imre a szó legszorosabb értelmében meglehetősen lucskosan jelenített meg. Kovai Lőrinc, Cseres Tibor, Kolozsvári Grandpierre Emil említendő hirtelenében a közvetlen erotikus előzmények között. Szász Kovaihoz állt a legközelebb, Emilió erotikája finom volt és nem naturális, Cseresé pedig inkább robusztus. Kovai szexmániás regényeit a Szépirodalmiban lektoráltam. Az ötvenes és hatvanas években azonban kiadásukról szó sem lehetett. Csak egy jelenetet olvasmányemlékeimből: a punok csatáznak amazonokkal. Az egyik amazonról lecsúszik a ruha, a vele szemben álló pun eldobja fegyverét, és őrült szeretkezésbe kezd ellenségével. Látva ezt a többi harcos és harcosnő, követi példájukat, és az egész csatatér átalakul egy hatalmas nászággyá.
Lelkes ajánlásomra igent bólintott Kardos. De azt mondta: előbb a te kéziratodat adjuk ki, ha csak egy hónappal is. A hetvenes években ugyanis írtam egy regényt, amely egyetemi éveimről, a Rákosi korszakról és 1956 kezdeteiről szólt. Ezt Kardos magához vette, és megígérte, kiadja. Most úgy ítélte meg, illendő lenne, ha az enyém jelenne meg hamarébb. Kutakodni kezdett a fiókjában, de nem találta. Ezért megkért, hozzam be a másolatot. Másolat azonban nem volt, a piszkozatot adtam oda Kardosnak.
Azt hiszem, akkor volt rám a legdühösebb. Most szépen hazamégy, és két hét múlva jelentkezel a letisztázott regényszöveggel.
Így történt.


*Ez a mondat legalábbis lényege ismeretes az egész ország előtt.
A Szerelmes éveink is, a Ménesi út is hatalmas siker lett, 1986 januárjában az én regényem második kiadásban jelent meg. Kardost nem zavarta a Rákosi-korszak szatírája, volt benne azonban egy mondat, a főszereplő miatt kulcsmondat, amely így hangzott: "Nem a népfölkelés bukása rémísztett meg, (mert nem volt forradalom vagy ellenforradalom, hanem a szabadságharc volt az, az őrült tirannus ellen) ..." Írtak 56-ról novellát is, könyvet is előttem, de így áperte nem nyilatkoztak 1956-ról. * Vagy négy évvel később Pozsgay Imre mondta el, amely forradalmasította nemcsak '56 megítélését, hanem az MSZMP sorsát is. Rónay László mesélte, hogy ő adta kölcsön Pozsgaynak a Szerelmes éveinket, tehát Pozsgay olvashatta nálam ezt a mondatot. Ami, ha így történt, büszkeséggel tölt el.
Máskülönben egyszer Kardos jött vissza Aczéltól, és azt mondat: Bereczet mellékvágányra állítottuk, Pozsgayt holtvágányra. Ami azt jelenti, Bereczet még visszahozzuk a pártvezetésbe, Pozsgay azonban mint politikus örökre befejezte. Az a gyanúm, Aczélnak nem lett igaza. Kísérteties, hogy az akkori pártvezetés ítélete ma is érvényben van. Pozsgay ma is holtvágányon van.
A szerelmes éveink is, a Ménesi út is hatalmas siker lett, 1986 januárjában az én regényem második kiadásban jelent meg.Kardost nem zavarta a Rákosi-korszak szatírja, volt benne azonban egy mondat, a főszereplő miatt kulcsmondat, amely így hangzot: "Nem a népfölkelés bukása rémisztett meg, (mert nem volt forradalom vagy ellenforradalom, hanem szabadságharc volt az, az őrült tirannus ellen) ..." Írtak 56-ról novellát is, könyvet is előttem, de így ápert nem nyilatkoztak 1956-ról.* Kardos Ördög Szilveszternek adta ki szerkesztésre, s akkor Szilveszter azt mondta nekem, hogy Kardos erre a mondatra külön fölhívta a figyelmét, ki ne hagyja véletlenül sem! Ki ismeri ki magát Kardoson?
Annyira tetszett neki a Szerelmes éveink, hogy megrendelte a folytatást is. A Párhuzamos viszonyokat, amely már törzsanyagában valóban 1956-ról, mint szabadságharcról szólt. Változatlanul sok erotikus elemmel. Kardos már nem érhette meg sem az első regény második kiadását, sem a teljes Párhuzamos viszonyok elkészültét. Ennek ismerte a vázlatát, egy-két fejezetet belőle, ennek alapján kötött rá szerződést. Annak ellenére, hogy sokallta benne az erotikus részeket. Ám hozzáfűzte: nem baj, az elvtársak "ott fönn" erre figyelnek majd, s nem a politikai megnyilvánulásaidra.
A harmadikat, a Bikakolostort már nem ismerte semmilyen formában. De nélküle sohasem született volna meg ez a mű sem.
Utólag érthetetlen, miért nem adta ki Kardos Kertész Imre Sorstalanság című regényét. A mű minősége nem indokolta ovlna elutasítását, politikailag pedig egyáltalán nem volt rázós. Erre választ nem kaphatunk, az érintettek halottak. Az sem jelent semmit, hogy a Szépirodalmi adta ki. Dacos vetélkedő folyt a két szomszédvár között, ha ő elutasítja, a Magvető minden bizonnyal megjelenteti. Ez a vetésforgó biztosította, hogy jó kézirat nem maradt fiókban 1989 előtt sem. A legnagyobb demokráciában is termelődik annyi selejt, mint korábban, sőt több, mert most az anyagi szempontok dominálnak, ami esetenként rosszabb, m int a politikai cenzúra.
Bor Ambrus olvasta a Sorstalanságot, ő írt róla véleményt. Sík Csaba kezén ment át az ügy. Csaba helyt adott Ambrus véleményének. Kardos megbízott Borban és Síkban, és aláírta azt a levelet, amit Bor fogalmazott és Sík jóváhagyott. Téved Kertész, ha azt hiszi, hogy Kardos utasította el, akkor még nem tartották olyan jelentős írónak, hogy Kardos úgy gondolhatta volna, oda kell figyelnie a Sorstalanság sorsára. A Szépirodalmi-beli megjelenése után viszont elolvasta. Egy biztos. Nem igaz az, amit Kertész Imre ír a Kudarcban, hogy Kardos politikai okokból utasította el. Miért utasíthatta volna el?
Próbáljunk utánajárni a dolognak.
Rosszhiszemű hazugság az, hogy akár a magyar nép egésze, akár a magyarok többsége személy szerint nem élte át tragikusan a magyar zsidóság meghurcolását. Igenis, 1945 után azoknak is volt bűntudata, akik teljesen vétlenek voltak a zsidóság sorsában. A bűnös nép teória és a sok ártatlan magyar meghurcolása azonban válthatott ki később ellenérzést, de elsősorban a szovjetek és azok kiszolgálóival szemben. Ami a Magvetőt illeti, Sík Csaba kifejezetten filoszemita volt, főleg Bóka hatására. Bor Ambrus pedig kínosan ügyelt arra, hogy csínján bánjon a zsidókérdéssel, mert nem akarta, hogy apja tragikus sorsa miatt valamiféle zsidóellenes elfogultsággal vádolják meg. Engem keresett föl a Svájcban élő László Károly, zsidó-keresztény-magyar író, műgyűjtő, hogy adjuk ki nyugaton már megjelent "holokauszt" regényét, amit persze akkor még nem neveztek annak.
E dokumentumregényben is, Kertész Sorstalanságában is a túlóvatosak fölfedeztek valamiféle zsidót bíráló kritikát, ami perabszurdum. "Gój" túlaggályoskodó volt ez, kétségtelenül. Megbeszéltem Kardossal, aki egyetértett László Károly véleményével, de Bor Ambrus aggályoskodó nézeteit mégsem bírálta fölül, s nem avatkozott bele László Károly elutasításába. László nehezményezte, kritikusan említette, hogy a lágerban, ahol élt vagy hatszáz sorstársával, egyszer bejött Mengele, egyedül, pisztolya az oldalán. Végigment az ágyak között, a lágerlakók hosszú sora előtt, künn, messze a kísérők. Ha megtámadják és megölik, ezt nem tudták volna megakadályozni testőrei. Lászlónak lelkifurdalása volt amiatt, hogy ő is mozdulatlanul tűrte a hóhér vonulását, és nem támadta meg.
A kivégzés előtt álló, a halálra ítélt, a sortűz vagy akasztás előtt álló ember lélektana külön kérdés. - Mondta Kardos. - Az emberiség története arról szól, hogy a számbeli fölényben lévők is elfásultan, beletörődve fogadják lemészárlásukat.
Erről vagy háromszor beszélgettünk vele. Foglalkoztatta ez a tömeglélektani kérdés. A legfurcsább azonban az volt, hogy 1947 és 1949 között orvostanhallgatókkal laktam együtt, köztük pszichiáter jelölttel is, "tanulmányoztuk" a szakirodalmat, de nem emlékszem arra, hogy egyetlen tanulmány is akadt, amelyik ezt a kérdéskört tárgyalta volna.
Kardost ez a kijelentésem meghökkentette. Talán csak ti nem figyeltetek erre, mert nem voltatok érintettek, mondta minden szemrehányás nélkül. . Aczél vagány volt - folytatta - ő szembefordult a nyilasokkal. Nyilas egyenruhában zsidókat mentett... Ezt nem tőle tudom - fűzte hozzá később.
Kardost mindig érdekelte, hogy igazságosan, szakszerűen jártak-e el munkatársai, és ő maga is, a kéziratok elutasításakor. Az nem izgatta, ha arra méltatlan kéziratot jelentett meg a Magvető. Ha ő erőszakolt ilyesmit és később kiderült, hogy tévedett, bevallotta "önkritikát" gyakorolt. Egy Magyar Hírmondó kötettel kapcsolatban is, amit nem akartam, de kollégám javasolta a kiadását és Kardos erőltette a megjelenését.
Élete utolsó éveiben bizalmas munaktársaival sokszor csinált számvetést. Érdekes e tekintetben Hegedűs Mara emlékezése. Egy alkalommal, 1985 körül, azt mondta Marának:
Három-négy könyv elpasszolását sajnálom rettenetesen. Kertész Imre Sorstalanság című regényét, Balázs József Magyarok-ját, és Kiss Anna verseskönyvét, amit végül is elvitt a költőnő tőlünk. Kertész és Balázs eltanácsolása lektori műhiba volt, amit nem korrigáltam. Kiss Anna azért fordított hátat, mert szerkesztője beleszeretett, és azért húzta-vonta a dolgot, mert időt akart nyerni, hogy megkörnyékezhesse. A legjobban azonban az bántott, hogy Nádas Pétert elvesztettük. Erről viszont nem tehettünk, azt a pártközpont rontotta el rútul.;
Hadd fűzzem hozzá, hogy a Szépirodalmiban is előfordult Kertészhez hasonló eset, még ennél is kirívóbb. Királyhegyi Pál 1957-ben hozta be a munkaszolgálatosokról szóló, 1947-ben már megjelent regényét, hogy adjuk ki újra. Én voltam az egyik lektora. A másik azzal utasította el az újrakiadást, hogy humorosan ír a zsidók szenvedéseiről, tehát sértheti a zsidó érzékenységet. Hiába mondtam, ezt talán a zsidókra kellene bízni, s főleg Királyhegyire. Nem nekem adtak igazat. Amiből az következik, hogy zavar volt és zavar van ma is a köztudatban az 1944-es események megítéléséről. Máskülönben Száz Péter filmrendező is panaszkodott nekem egyszer: hasonló tárgyú és hangnemű forgatókönyvet írt, de elvetették megfilmesítését.
Mindenki a saját sérelmét tartja a legvérlázítóbbnak. Holott Kertészénél durvább esete volt a Magvetővel Cseres Tibornak. A Hideg napokat azzal a föltétellel adatta ki velünk, ha megírhatja és mi kiadjuk az ellenregényt is, a szerbek kegyetlenkedéseit a magyarokkal. Ezt Kardos meg is ígérte neki. Cseres megcsinálta színdarabnak a Hideg napokat, sőt filmet is forgattak belőle, ami nagy magyarellenes propagandaként működött Európa-szerte. Szó sem volt arról, hogy lám, a magyarok, szembe tudnak nézni múltjukkal - a csehek még ma sem bánták meg a Benes dekrétumokat.
Cseres meg is írta az ellenregényt, de nem jelenhetett meg. A fölsőbb párt- és állami vezetés megint cserben hagyta Kardost, szavát, becsületét, tisztességét téve kockára. Az már több mint eső után köpönyeg, hogy 1985-ben fű alatt megjelentettük végre ezt a jó egy évtizedig fiókban lappangó regényt, Kardos halála évében. Ha jól emlékszem.
Ehhez kapcsolódik Talpassy Tibor, Bajcsy-Zsilinszky Endre személyi titkára kéziratának sorsa.
Bajcsy kulcsszerepet játszott az újvidéki vérengzés leleplezésében, s Grassyék bíróság elé állításában. Az összes adminisztratív, szervezési munkát Talpassy végezte; minden dokumentumot megőrzött. Talpassy megírta "Öjvidék" elő- és utótörténetét, a németek akcióit, Fekete- és Grassy szerepét a mészárlásban. Valamint azt, hogyan vette át Bajcsy-Zsilinszky a Kormányzót és Szombathelyit, folytassa le a vizsgálatot ez ügyben. Rettenetes dokumentumokat közölt - volna - Talpassy a szerbek őrjöngő bosszújáról. Még azokat a szerbeket is könyvs bűnösként végezték ki 1945-ben, akik koronatanúi voltak a katonai bíróságon Grassyék bűnössé nyilvánításának.
A kéziratot megszerkesztettem, de a fölsőbbség fölkérte, szagot kaptak. Szitkozódva küldték vissza a kéziratot, s utasították Kardost, cenzúráztassa meg az anyagot. Most megint egy fura dokumentum a Kardos és köztem lévő viszonyról. Amikor visszaküldték a fölsőbbségek a kéziratot dühöngő megjegyzésekkel, Kardos elolvasta és tájékoztató levelet írt róla Hegedős Marának, mint máskor is tette. Tudni kell, hogy ezek a levelek rettenetesek voltak jobbára, és könyörtelenül, név szerint nevezte meg munkatársait, akiket elmarasztalt. Idézem a levelet:
"Elámultam - Talpassy levonatát olvasva. - A szerző politikai naivitását (persze lektoraimét is) tapasztalva. Mindig értetlenül állok a Teleki Pál ˙AFmosdatással˙AE szemben - lektoraimban is felfedezhető ugyanez. Ögy látszik, sohasem értik meg, hogy a Horthy ellenforradalom kimagasló személyiségéről van szó, személyi tragédiája semmit sem változtat ezen a tényen. Ebben a levonatban nem tűrhetetlen ez - hagytam. Más helyen, más témában azonban (olvashatatlan szó), elképesztő tévedések vannak. Ezen változtatni kell."
Először is, föltört belőle az ortodox marxista értékelés a Horthy-korszakról. Másodszor következetes volt Teleki ügyben. De most, ezúttal engedett! Harmadszor. Az egész, őszerinte "disznóság" nyilvánvalóan az én "bűnöm" volt, de ahelyett, hogy nevemen nevezett volna, ahogyan szokta, a többi lektor esetében, a szerzőt szidta, helyettem pedig "lektoraimat" emlegetett. Kardos vagy tizenöt oldalon végigjegyzeteli a levonatot, s hallatlanul érdekesen. Belőle csak egyetlen részt ragadok ki: "Más. A 279. oldalon feltétlenül kihúzódó a ˙AFfiatal, kedves modorú ügyvédjelölt˙AE, Décsi Gyula neve - mert ez a ˙AFkedves˙AE ügyvédjelölt később az ÁVH egyik vezetője és fő gyilkosa."
Mindazok után, hogy roppant elégedetlen volt Talpassyval és indirekt módon velem is, megbízott, menjek el Talpassy lakására, és nézzek körül dokumentumai között, hátha van használható anyag. El is mentem, valóban sok doboznyi anyagot találtam, de arra már nem emlékszem, hogyan folytatódott a Talpassy kéziratok megjelentetése. Talán egy-két kötetét még szerkesztettem, aztán "levett" Kardos "erről a témáról".
Egy délután Fruzsa rémülten szaladt le Bor Ambrushoz, és együtt szóltak be hozzám, mondván azonnal menjünk föl Kardoshoz, mert baj van.
Ha nem ő jött le hozzánk, kivárva a munkaidő végét, abban biztosak voltunk, hogy valóban baj van. A félsz minden lektorban benne volt 1948 és 1989 között, mert az "illetékesek" olyan elképesztő mulasztásokat fedeztek föl a szerkesztői munkákban, amelyek előre nem láthatóak, és kivédhetetlenek voltak.
Ez az eset 1984 őszén, október végén, november első napjaiban történhetett. Kardos halottsápadtan ült asztala mögött, ahogyan azt már megszoktuk tőle. Nem szólt semmit, azt is halkan tette. Elénk tolt egy kéziratcsomót, kihajtva: "Örök nyár; elmúltam 9 éves" című versnél. - Olvassátok el! - Mi jut eszetekbe ezekről a NI-kről? - A szövegkörnyezetből ítélve Nagy Imre. - Mondtuk. - Hallottunk már a botrányról, nem volt nehéz kitalálni.
- Hát ez az! - mondta Kardos -, és ezt a kollégáitok nem veszik észre.
- Mit vegyenek észre rajta? Székely Magdi még nem is élt 1956-ban - mondtam. - Csiki Laci, a másik lektor meg Erdélyből települt át nemrég.
- Ez nem mentség. A lektor azért van, hogy kortól, nemtől függetlenül mindent tudjon. Székely Magdolnát eltávolítom a kiadóból.
- Nagy hiba lenne. - jegyeztem meg. - A Magvetőt a Gondolat szintjére süllyeszted, ahol hetenként küldenek el valakit, azonkívül megfélemlíted a lektorokat, idegesek lesznek, és hibát hibára halmoznak. Te pedig Siklós Margit legjobb magyar tanítványa leszel.<> Ez durva volt. Kardos még fehérebb lett. - Köszönöm, elmehetnek. - Rögtön magázott bennünket. Egy hétig nem fogadta a köszönésünket, de a lektorok maradtak, csak Magdi jutalmát vonta meg.
Mi is történt itt valójában?
Kardos 1984-ben már nem "vette élesre" a forradalommal kapcsolatos dolgokat. A politikai vezetés azonban nagyon is. Különösképp csípte a szemüket Csoóri köre, s különösen Nagy Gáspár, mert az Írószövetség titkára volt, fiatalon. Az Írószövetségtől és a fiataloktól pedig tartottak. A szerződést erre a verskötetre 1982-ben kötötte Kardos, Gáspár 1984 januárjában adta le a kéziratot, benne az ominózus verssel. A szerkesztés végül is őszre elkészült, miközben a tatabányai Új Forrás verset kért Nagy Gáspártól; a megbízott főszerkesztő ott Monostori Imre volt, a versrovat szerkesztője pedig Sárándi Jóska. Ögy hírlik, a helyi pártbizottság valamelyik tagjának személyes ellentéte volt valamelyik lapszerkesztővel, régen várt arra, hogy keresztbetegyen neki. Amikor olvasta ezt a verset, azonnal följelentette a pártközpontban a lapot, és megindult a lavina. Nyilván a pártközpont boldogan csapott le Kardosra, Aczélra, mindenkire a közelgő harmincadik évforduló előestéjén. (Két évvel előtte, de az MSZMP nagyon tudott félni 1956 óta.) Kardos látványosan letiltatta a kéziratot, a szerződést fölbontotta, s megindult a retorziós gépezet. A balhét azonban egyedül Sárándi Jóska vitte el. Leváltották, szinte teljesen eltűnt az irodalmi életből, valahol vidéken él, elfeledték azok is, akik helyett elvitte a balhét. Asztalfióknak ír ma is. Húsz évet elvettek az életéből - a kommunisták szertelen agresszivitásával és a barátok, eszmei társak végtelen közönyével.
Mielőtt általában rövid memóriával rendelkező kollégáim fölhorkannak, hogy a Tiszatájjal volt ez a konfliktus, előrebocsátom, hogy ott három Nagy Gáspár vers volt a botránykő, amiért a folyóirat szerkesztőségét leváltották. Három személyt, ha igaz, Orosz Sándor, Annus Jóska és talán Ilia Mihály neve jut az eszembe.
Abból a tényből, hogy 1984-ben csinálja a Nagy Gáspár miatt a balhét, és 1985-ben kiadja Szerelmes éveink című regényem, arra következtetk, hogy már nem izgatta túlságosan 56. Kardos sokat változott, én úgy mondanám, fejlődött 1961 és 1985 között, s a N. I. botrányt felülről gerjesztetteték. Ezt látszik igazolni az a tény is, hogy Kardos fölajánlotta Gáspárnak, odaveszi a Magvetőbe. A költő helyzete ugyanis teljesen ingoványossá vált.
Nagy Gáspár talán nem is sejti, minek a következménye volt a Magvető igazgatójának nagyvonalú ajánlata. Ugyanannak, amiért Kőszegné Fekete Évát sem bocsátotta el, fölsőbb utasításra sem. Többször is tapasztaltam, hogy Kardos gyermekek ellen sohasem viselt hadjáratot. Márpedig Kőszegéknek három-, Nagy Gáspáréknak négy gyermeke volt.
Cikk nyomtatása
??ok list?a
Sola fidel
Tájanatómia?
Értelmiségi a síneken
Most
ATYÁM, ÖLTEM - Beszélgetés a hitről Rózsa - Flores Eduardo forradalmárral
Suomi földjén
Ez sem utolsó!
Csukom a szememet
Csodákra éhezve
Csipke - hidegben


Teljes cikklista >>>

 
Cikkeres?/font>
címszó
év
hónap