Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2018. augusztus 22. szerda    Mai névnap(ok): Menyhért, Mirjam  
   
A pókháló
Elmer István


Késő este érkeztem haza. Fáradtan, unottan, talán kissé ingerülten is. Amikor elindultam otthonról, még meleg volt a levegő, de hamarosan rákezdett az eső. Átázott a cipőm, és homlokomon éreztem, amint megcsapott a hideg. Kövéren lihegtem az enyhén emelkedő utcán, a hűvös szél ellenére izzadtam, és rám fagytak a verejtékcseppek. Ráadásul a bejárat előtt, a bukszusbokor és a telefonlégvezeték között egy csíkos pók hálót font. Nem vettem észre, csak amikor az egyik lépésnél az arcomra tapadt. Ijedten hőköltem vissza. Rusnya állat, borzadtam el a látványtól. Nyolc lábával kapálódzott a szétszakadt szövet szálai között.
Fürdés nélkül feküdtem ágyba. Majd reggel rendbeszedem magam, gondoltam. Nehéz napom volt. Végre elkészültem a munkámmal, amelyen hetek óta dolgoztam.
Másnap fontos telefonhívást vártam - fontosat? -, hogy talán fölhív az a nő, akivel a legutóbbi kongresszuson futottam össze. Zsuzsának hívják, izgatóan telt az alakja, és epekedő szemei vannak. Gondoltam, ezen a napon fölhív, vagy soha se már. Rápillantottam az órámra: tíz óra múlt öt perccel.
Ezért pontosan tudom, hogy alig másfél óra telt el, amikor a szerkesztő megállt a szobám ajtajában, topogott, olyan mozdulatot tett, mint akinek vakaródzni támadt kedve, talán éppen a hátsó fele viszket, azután sokatmondóan fölfelé mutatott: - Telefon érkezett... onnan, hogy erről a témáról ne jelenjen meg semmiféle írás a lapunkban. Miket beszélsz? - fordultam a szerkesztőhöz, de olyan savanyú arcot vágott, hogy megsajnáltam. Idegesen legyintettem: - Nem érdekes, lassan úgyis mindenről le kell mondanunk!
Mindenesetre magas személyiség, aki fölhívta figyelmemet, hogy kényes a téma... igyekezett a szerkesztő csillapítani ingerültségemet, s nem értette fölszakadó nevetésemet.
Letiltják a riportomat, ugyan mi ez ahhoz képest, hogy Zsuzsa nem telefonált. Láttam, amint végigomlott rajta a pasztellszínű ruha, nyakában könnyű sálat viselt, és a szeme olyan volt, mint egy ártatlan áldozaté.
Diktatúra - dobtam hanyag mozdulattal a kezemben lévő iratcsomót az asztalra. Hintáztam a széken, lenn az utcán még az idegenforgalmi szezon végén is koszlott a tömeg a belváros felé.
Aztán kirúgtam magam alól a széket, az eresztékek már korábban meglazultak, a baloldali karfa mint egy szerencsétlen szóvirág, úgy kornyadozott.
Ki az a gazember, az a spion, az a besúgó pondró, aki jelentett a készülő munkámról, hogy így akadályozza meg az igazság elmondását? Áruló van köztünk!
Vajon melyikük lehetett, csattogott figyelmem a szerkesztőség egyik tagjáról a másikra. A cigarettás, nyúlt pofájú, róla is el tudtam képzelni, de a másikról is, aki nőiesen riszálja járás közben a csípőjét, és úgy szól bele a telefonba, mint egy kiöregedett konzumnő, s szemüvege mögül sipás-okoskodóan tekinget körbe. Gyűlölöm valamennyit, forgolódtam az ágyban, és nem jött álom a szememre.
Másnap este arcomba tapast a pókszövet. Öristen, futott végig rajtam a hideg, és vadul ugrottam hátra: a pók még az orromba kerülhetett volna. A háló vastagabb és nagyobb volt, mint előző este.
Megint nem maradt erőm tisztálkodni. Reggel elfelejtettem bekapcsolni a fűtést, nyirkos, dohos, súlyos levegő lepte meg a tüdőmet. Dideregtem a pokróc alatt, Zsuzsát elsodorta az idő, vagy inkább valamelyik vaddisznó férfi rabolta el, aki zaftos jókedvvel mászik éppen rá.
Hosszan hörögtem az éjszaka, míg végre hajnal felé álomba merültem.
A következő este a pók ismét várt: még vastagabb, még hatalmasabb szövedékével. Már a kezemet is igénybe kellett vennem, hogy átvágjam magam az akadályon.
Az ápolatlanságomtól lassan elmocskolódó ágyneműk között felzokogott a könyörgésem: - Mi rosszat cselekedtem?
Kilestem a függöny mögül. Az utcai lámpák nyafogás-sápadt fényénél láttam a pókot. A pókot, amely rám vár, s holnap este megint, hogy pofámba vágja a hálóját, fehér szállal, pók-nyálkahártyával. Mi ez, büntetés? De miért?
Legközelebb már számítottam rá. Amikor kinyitottam a kertajtót, fölkaptam a kaputámasztó súlyos követ, és teljes erőmből odahajítottam.
Vigyorgó elégedettséggel néztem az eredményt: a dög! - szétzúztam a gazembert! És diadalmasan vonultam be a házba.
Később, amikor már majdnem elaludtam, a szájam szegleténél valami zavarót éreztem. Nyúlós, fehér pókhálót töröltem le bajszom és szakállam találkozásánál.
Másnap majdnem megfojtott. A lepedék szájamra tapadt, mint valami légmentes gázmaszk, mint egy gázálarcvédő, amelynek elzárták a levegőző nyílását. Amikor katona voltam, a szakaszparancsnok, egy sötét képű disznó, a sorakozónál kéjes élvezettel szorította rá tenyerét a szénszűrőre. Most vegyen levegőt, honvéd elvtárs, vigyorgott. Megfulladok, üvöltöttem, és ököllel az arcába csaptam. A lendülettől majdnem előrebuktam, mert nem volt ott a tiszt, sem gázálarc nem fedte az arcomat, csak a fehér, lebegő pókháló feszült meg rajtam.
Amikor már csákánnyal kellett utat vágnom a bejárati ajtóhoz, tudtam, hogy rettenetesek lehetnek a bűneim, véresek és vadak, ha ennyire kell bűnhődnöm miattuk.
Legközelebb hazafelé menet bevásároltam a kerek templom mellett, a sarki üzletben. Több karton gyufát kértem, majd az utca elhagyott részén egyesével letördeltem a gyufák foszforos végét, és teletömködtem velük a dobozokat.
Elégsz, te gazember, szorítottam arcomat a kertajtó vasrácsának, és már láttam a föllobbanó tüzet, a mindent elemésztő lángokat. A pókháló szinte már az egész házat beborította. A foszforos dobozokat a pókhoz egészen közel kell elhelyeznem, hogy igazi hatásuk legyen, gondoltam.
De nem nyílt a zár. Hiába fordítottam benne a kulcsot, a mozdulat üresen csuklott alá. Betörők próbálkoztak talán, s ők tették tönkre, a mocskok - és dühösen kirántottam a kulcsot. Zsebemet feszítették a foszforral teli dobozok. Nem tudtam bejutni, nem tudtam elégetni a pókot.
Az éjszaka a szomszédos üres telken aludtam, az egyik fa alatt az avarba fúrtam magamat, hogy ne fázzak. Hajnalban maradék pénzemen vettem egy kanna benzint a közeli töltőállomásnál, s behajítottam a kerítésen át, éppen oda, ahol a pókot sejtettem. A kanna üres száján ömlött kifelé a benzin. Jól céloztam a gyufásdoboz-fáklya pontosan ért földet.
Azután elrohantam, nehogy rájöjjenek, ki a tettes. A robbanást is már távolabbról hallottam. És akkor - szörnyűség! - arcomba ragadt egy pókháló.
Cikk nyomtatása
??ok list?a
Sola fidel
Tájanatómia?
Értelmiségi a síneken
Most
ATYÁM, ÖLTEM - Beszélgetés a hitről Rózsa - Flores Eduardo forradalmárral
Suomi földjén
Ez sem utolsó!
Csukom a szememet
Csodákra éhezve
Csipke - hidegben


Teljes cikklista >>>

 
Cikkeres?/font>
címszó
év
hónap