Enciklopédia
Irodalmi szekció
Társadalom
Előadóművészet
Képzőművészet
Reál
Képgaléria
Kiadványok
POSZT 2003
Ráday utca
Sztárok
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Magyar Év Angliában
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER
Regisztráció Fórumok Terasztérkép Linkajánló Játékok Kincseskamra
  Dátum: 2018. február 17. szombat    Mai névnap(ok): Donát, Egyed  
   
Tájanatómia?
Legéndy Bálint


Kucsora Mártától korában finom színekkel komponált, kevés rajzolati elemet tartalmazó, kisebb méretű festményeket ismerhettünk meg. Éppen ezért erőteljes vonalakkal készült szénrajzai mintha ellenpontoznák festészetét. Rajzait nézve fölmerül bennünk a kérdés, hogy a táj anatómiáját látjuk, hogy valamilyen műveleti vázlatot, esetleg felismerést vagy belelátást? Mit rajzol Kucsora? A múltat vagy a jelent? - esetleg az elképzelt jövőt? Ha egyáltalán nincs olyan táj, amit a művésznő rajzolt, akkor mondhatjuk, hogy lelki kifejezést látunk? Ha van olyan táj, márpedig tudjuk, hogy valóságos táj inspirálta e képeket, akkor nem gondolhatjuk, hogy lelki tájat ábrázolnak a grafikák?
A Bükk lábánál elterülő dimbes-dombos vidék által ihletett szénrajzok, erőteljes, de lágy fekete vonalakból és finomabb, halványabb foltokból épülnek fel. Ezek a lendületes vonások alkotják az illuzorikus képteret, amelyben a fő irány a vízszintes vagy az ahhoz közeli (kevés diagonálist használ). Erősebb és halványabb tónusokkal, vagyis egyszerű eszközökkel teremti meg a térbeli mélységet. A rajzolat szürke tónusaival és a kontúr játékával érzékeltet bizonyos dominanciát, illetve rejti el a kevésbé fontosnak ítélt részeket, mint aki a táj lényegét akarja megragadni, mint aki a táj éthoszát igyekszik kifejezni. (S mindezt azért írom talán kissé didaktikus módon, hogy a látvánnyal összevetve: gondolat és kép közös értelmében egyetértsünk.)
Néhány képen a szürke foltok elmaradnak, ilyenkor a Kucsora a lehető legminimálisabbra csökkenti kifejező eszközeit, mondhatni: szinte abbreviatúrásan ábrázol. A legtöbb esetben azonban a foltokat erős kifejező eszközként használja. Ha közelebbről megnézzük, láthatjuk, hogy ezek a szürke foltok néha vonalakból állnak, máskor viszont nem. Amikor vonalakból állnak, akkor nemcsak az atmoszféra megteremtéséhez járulnak hozzá, hanem a nagyobb egységeken belül kisebb tagozásokat valósítanak meg. Mert, mint köztudott, a foltnak a grafikában - mint ahogy a festészetben is - kétféle szerepe van: egyrészt a plasztikusság megjelenítésében van döntő jelentősége, másrészt pedig atmoszféra-teremtő képessége miatt fontos.
 
Megkockáztatom tehát: a művésznő olykor a táj (vagy a kép) hangulatát tagolja? Tér és hangulat tagolt összecsengése lenne az a vizuális zene (szinesztézia), amire sokszor át-áthalló fülünk-szemünk könnyedén rááll?
Kucsora Márta megközelítően azonos nagyságú tereket ábrázol. A tér sohasem nyitott (ámbár mintha kétoldalt a rajzlap szélével le lenne vágva), szemünk sohasem képes kifutni a végtelenbe, elrévedezni a távoli messzeségbe, hanem mindig akadályba ütközik. Tekintetünk lecsúszik a hegyek-dombok oldalán, és a vonalak visszavezetnek a távolból a középtérbe, vagy lefelé az eltőérbe, ahol újra a lendületes rajzolat rabjai leszünk. Így állandó bolyongásban járja be tekintetünk a művet. Olykor bizonyos irányok, vonalak metszéspontja kívül esik a képen. Ezt a találkozási pontot nem valahol távol, hanem a közelben érezzük, a mit éppen emiatt úgy is felfoghatunk, mint a mű és a befogadó találkozásának szimbólumát - hiszen nincs a képen (ez a pont), vagyis egy olyan mozzanat hozzájárulását kívánja meg, ami nem a művésztől, hanem a befogadótól indul ki. Persze a képzeletbeli találkozási pontból - amire a vonalak irányából logikusan következtethetünk -, a másik, a találkozó vonal mentén nyomban vissza is térünk a képbe. Szemünk sosem nyugodhat meg, állandó mozgásra kényszeríti a rajzolat, ami már-már szimbolikus táji elemeket ábrázol. Különös hatás ez: a szemünk állandóan mozog, s amit lát, az maga a mozdulatlanság, a táj örök lényege.
Kucsora Márta grafikáiról Barcsai Jenőnek az 1930-as években festett szentendrei tájképei jutottak eszembe, amelyeken a rajzolat hasonló leegyszerűsítésével találkozunk. Barcsaihoz hasonlóan Kucsora is művészi -szabadsággal és önkénnyel kiemel részleteket a valóságból, egyedi megvilágításba helyezve kompozíciót alkot belőlük, és némelykor személyes gondolataival, érzelmeivel és benyomásaival is fűszerezi őket. Mondhatnánk, hogy grafikáiban a táj csontvázát (konstrukcióját) ragadja meg, amit erőteljes fekete vonalakkal felrajzol, a többit, a "húst" pedig képzeletünk vetíti bele, s így általunk, a nézők által továbbálmodott művek olykor a festmények hangulati erejével hatnak.
Cikk nyomtatása
??ok list?a
Sola fidel
Tájanatómia?
Értelmiségi a síneken
Most
ATYÁM, ÖLTEM - Beszélgetés a hitről Rózsa - Flores Eduardo forradalmárral
Suomi földjén
Ez sem utolsó!
Csukom a szememet
Csodákra éhezve
Csipke - hidegben


Teljes cikklista >>>

 
Cikkeres?/font>
címszó
év
hónap